Rózsaszín cukor lufi Orbánék kezéből

 A kormány antikorrupciós programja nem teremt megfelelő garanciát a közpénzek átlátható és hatékony felhasználására és figyelmen kívül hagyja, hogy a korrupció Magyarországon a politikai és az üzleti élet mindennapi működését szövi át - közölte Alexa Noémi, a Transparency International Magyarország (TI) igazgatója. A szervezet szerint a fiatalok 73 százaléka tenne valamit a korrupció ellen.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) február 14-én bocsátotta társadalmi vitára a kormány korrupció-megelőzési programját. A dokumentum részletes áttekintést nyújt a korrupció magyarországi állapotával, illetve a korrupcióval kapcsolatos közvélekedéssel kapcsolatban, és rámutat arra, hogy a korrupció egy összetett társadalmi probléma, amellyel kapcsolatban az államra kiemelkedő felelősség hárul.
A Transparency International Magyarország (TI) szerint bár a magyar kormány korrupció ellenes programja szakmailag megalapozott, mivel kizárólag a kormányzati szervekre koncentrál, csak részeredményeket érhet el - szögezte le az korrupcióellenes szervezet. 
Alexa Noémi 
Alexa Noémi, a TI magyarországi igazgatója hangsúlyozta, a program nem teremt megfelelő garanciát a közpénzek átlátható és hatékony felhasználásra és figyelmen kívül hagyja, hogy a korrupció Magyarországon a politikai és az üzleti élet mindennapi működését szövi át.
Amint a szervezet napokban megjelent elemzése fogalmazott, "a program elsősorban a kormányzati szervek "gyógyítását" célozza". Az eredményes korrupció elleni fellépés kulcsa a probléma összetett megközelítésében rejlik, ezért a kormányzati szerveken túl figyelembe kell venni a korrupció tágabb környezetét. A sikeres fellépés alapfeltétele a közhatalmi intézményrendszerbe vetett bizalom növelése, a független kontroll intézmények megerősítése, az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítása, illetve a kiszámítható és átlátható jogalkotás, illetve jogalkalmazás garantálása - jegyezték meg.
Legalább etikai kódex lesz
Alexa Noémi ugyanakkor megjegyezte, üdvözlik, hogy sikerült túllépni a kizárólag büntetőjogi megközelítésen, és a program alkotói az integritás gyakorlati átültetésére, az értékekre és az átlátható működés megteremtésére törekedtek. A szervezet támogatja az etikai értékek megerősítését, a Hivatásetikai Kódex bevezetését, de ehhez kiszámítható, átlátható munkaszervezetet kell teremteni és a szükséges kapacitást biztosítani.
A Transparency International a fentieken túl előrelépésnek tartja, hogy megjelent a szándék a közérdekű bejelentők hatékonyabb védelmének megteremtésére és a lobbitevékenység szabályozásának felülvizsgálatára. Támogatható az az elképzelés is, hogy az alapvető etikai normák, illetve a korrupcióval szembeni értékek oktatása bekerüljön a Nemzeti Alaptantervbe.
A fiatalok tennének érte
A TI a tervezet negatívumának tartja, hogy a közérdekű adatok nyilvánosságát nem erősíti kellőképpen és nem foglalkozik az állami, önkormányzati és az üzleti szféra összefonódásából eredő visszaélési lehetőségekkel. "Nagy előrelépés lenne, ha a fenti elképzelések nem maradnának papíron, de az átfogó szemlélet hiánya miatt félő, hogy a program nem lesz képes a korrupciót érdemben csökkenteni" - mondta Alexa Noémi.
Az igazgató végül megjegyezte: a korrupció-ellenes szervezet tavalyi, az ifjúság helyzetével kapcsolatos kutatása szerint a megkérdezett fiatalok 73 százaléka szeretne tenni a korrupció ellen. Ez alátámasztja a program azon meglátást, amely szerint "a fiatalok körében nagy az eltökéltség a fellépésre".


Google PageRank

1 megjegyzés:

  1. Sok ember vissza sírja már a Kádár rendszert, főként a dolgozó nép.
    Ez a demokrácia, ami itt van Magyarországon, csak a gazdagabb embereknek jó, na, meg a politikusoknak.

    VálaszTörlés